Új cég bevezetése az üzleti világba Adwordsel

2010.04.08




Induló vállalkozás internet marketing

A Google saját blogján adta közre a következő történetet! Első alkalommal mutatja be elő példával, hogyan lehet egy vállalkozást felfuttatni Adwords segítségével. A jó Adwords kampány sokat segíthet az indulásban, azonban a folyamatos bővüléshez szükségszerű a keresőoptimalizálás, mely hosszútávon és költséghatékonyan segíti a vállalkozás előre menetelét.


 

Innen tehát a fordítás:

Ez az első része a sorozatnak, mely példával illusztrálva mutatja be a kisvállalkozások lehetőségeit a Google eszközeinek segítségével. Valós emberek valós története. A sorozat első részében egy vállalkozás tulajdonosa mutatja be az Adwordsben rejlő lehetőségeket, mint jól működő internet marketing eszközt.

A kisvállalkozások különösen közel állnak a szívemhez. Apám, mikor a tanítástól visszavonult, egy kis művészeti társaságot indított Maine-ben és első kézből láttam milyen nehéz volt megvalósítania az álmait. Sajnos be kellett zárnia üzletét néhány év után. Kulcs problémája, a megfelelő szakmai ügyfelek megtalálásának hiánya volt.

Sok induló vállalkozás néznek szembe hasonló problémákkal és kihívásokkal, de a technológia újításai segíthetik elérni a megfelelő vásárlót.

 

Egy fiatal energikus cég alapításakor, amikor a nyereségvágy erősen dominál, jó eszköz lehet a Google Adwords segítségével megtalálni az ügyfeleket, akár nemzetközi szinten is.

Meg szeretném mutatni, mit lehet tenni, ezért meghívtuk az 53 éves Jay Berkowitzot, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, hogyan szerzett nyilvánosságot és virágoztatta fel cégét az Adwords segítségével.

 

Alább Jay levele:

Mint minden családban, ha az ember szülő lesz, nagyban megváltozik az élete. Ez rám is igaz volt, mikor Hillary lányom megszületett 1993-ban. Feleségemmel, Janettel úgy döntöttünk, hogy egyikünk otthon marad, hogy a gyermeket nevelje, míg a másik teljes munkaidőben tud dolgozni. Janet tartotta meg mérnöki állását, én feladtam a Wall Street-i elemzői munkámat, hogy én legyek Mr. Anyu.

Később, mikor Hillary iskolába ment, több szabadidőm lett. Ideálisnak látszott az idő, hogy végre beteljesítsem az álmom - saját vállalkozásomat elindítsam - és a családért dolgozzam tovább.

New York utcai piacain kezdtem el festett tányérokat és ételhordókat árulni. 2001-ben Hillary mutatta meg a technikához mit sem értő apjának, hogyan is kell bekapcsolni egy számítógépet. Ez volt az első lépés, hogy üzletemet elkezdjem az interneten. Első látásra beleszerettem, hiszen az egész világ a piacom lett, a lehetőségek kinyíltak előttem. Janet és én közösen dolgoztunk azon, hogy elkészüljünk első weboldalunk a platesplus4kids.com és azonnal elkezdtünk hirdetni a Google Adwordsön keresztül. Hamarosan a kis műhelyvállalkozásom vállalattá nőtte ki magát.

 

Az internet marketing egy induló családi vállalkozásban

 

Az internet marketing eszközeivel elértem az érdeklődő potenciális vásárlókat. Nem csak a térségünkben, hanem az ország egész területén. Egyre több ember találta meg a keresések során a weboldalamat. A megrendelésekhez szükséges tányérokat, csészéket és éthordókat már nem tárolhattam a konyhában. Átkerült a sufniba, majd a pincébe, és végül az új raktárunkba 20 percre az otthonunktól.

Az évek során a termékskálámat is bővítettem és árusítani kezdtem  többek között gyermekeknek való hátizsákot, esernyőt, szendvicses dobozokat. Ami kezdetben hobbi volt, mára már évente 500.000 dollár forgalmat generál.

Én csak akkor fizetek, ha valaki a hirdetésemre kattint, és a honlapomra eljut. Ott már az én és a marketing cég dolga volt, hogy ott tartsuk a látogatókat és vásárlót generáljunk belőle. Így a marketing költségek az eladások mértékéhez képest is arányában tarthatóak lettek. Az eladások növekedésével a havi keretet is növelhető volt, továbbá a szezonális időszakokban többet rászánva tarthattam kézben a marketing költségeimet.

Úgy vettem észre, hogy a látogatóim hétfőn és kedden vannak inkább vásárlási hangulatban, így néha a napi keretet is megemeltem ezeken a napokon. Fontosnak tartottam mindig, hogy az aktuális trendeket is kövessem, mind a marketing, mind pedig a kínálatom esetében is. Például ha baseball szezon indult, oda illő termékeket árultam és a hozzá kapcsolható kulcsszavakat kevertem a tányér, csésze és egyéb termékkategóriáim szerinti kulcsszavaimhoz.

 

Kisvállalkozásból nagyvállalat e-marketing eszköz segítségével

 

Ami igazán nagyszerű, hogy bár a cégem folyamatosan növekedett, továbbra is egy kis családi vállalkozás. Két emberem dolgozik a raktárban, de én továbbra is otthonról dolgozom. Janet készíti a képeket a termékekről és teszi fel hétvégenként a weboldalra.

Szabad vagyok és bármennyi időt tudok Hillaryval tölteni, ráadásul az oldalam is azt szolgálja, hogy a szülők igazi kapcsolatot tudjanak teremteni gyermekükkel. Több celeb is vásárolt már nálam az Google Adwords segítségével.

Magamat egy hétköznapi rendes fickónak tartom. Mikor a vállalkozásom elkezdtem, sosem gondoltam volna, hogy eljutok oda, ahol ma vagyok. Jó érzéssel tölt el, hogy a megfelelő eszközt választottam, és a kemény munkának gyümölcseként ma már nem a tanácsadói karrier az életem, hanem a saját vállalkozásom.

Hozzászólás - Kérem töltse ki az alábbi mezőket









Vegye fel velünk a kapcsolatot, kérjen ajánlatot most

Rólunk mondták

Kreatív Online

Kommunikációs szakmai portál

Kreatív Online cikk - Inteliart

Sajtómegjelenés - 2008 október 10. Megújította internetes jelenlétét a Sensation rendezvényügynökség: nemcsak a website kapott új struktúrát, hanem egy blogot is indítottak. Teljes átalakításon esett át ügynökségünk weboldala. A vadonatúj honlap nemcsak szebb lett, de érdekesebb, izgalmasabb is, és az eddiginél még könnyebben használható - értesítette a Kreatív Online-t a Sensation...

még több ügyfél tapasztalat....