Mi az internet jövője?

2010.01.26




Az internet jövője

Közel 20 éve jelent meg az első weboldal. Mára a világháló és az internet kialakulása, fejlődése a homályba vész, hiszen már nem csak „kockák” szórakozóhelye, hanem a hétköznapok meghatározó eleme.
Gondol-e bárki ma arra, hogy az internet egy komplex rendszer, számítógépes hálózatok összekapcsolása, protokollok, szerverek, kábelek halmaza? Vagy arra, hogy a korai időkben a Védelmi minisztérium projektje volt, ami ma a World Wide Web, amivel netezők milliói létesítenek kapcsolat egymással minden pillanatban számtalan online eszköz használatával?
20 év után érdemes elgondolkozni kicsit, mit várhatunk a következő években, milyen újdonságok, mely eszközök előre törése várható.


Lássunk pár irányt!

 

Az internet mindenhonnan elérhetővé válik

 

Ma már nem lehet Wi-Fi nélkül élni, pedig csak pár éve van mindennapos használatban. Előtte elképzelni sem lehetett, hogy az internethez nem hálózati kábellel lehet csak csatlakozni. Azelőtt pedig kizárlólag a minden háztartásban fellelhető telefonvonal volt az egyetlen lehetőség.

Ki gondolná ma, hogy az 5-6 éves laptopokon nem volt alapfelszereltség a wi-fi elérés.

Így nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy pár éven belül olyan technológiák alakulnak ki, amelyek használatával, akárhol elérhetővé válik az internet. Ma már a növekvő 3G és 4G felhasználás korában ez nem túl távoli ábránd.

Ma már telefonnal is könnyen el lehet érni az e-mail szolgáltatókat, kedvenc oldalaink böngészhetőek, telefonokra fejlesztett internetes alkalmazások lepik el a piacot.

Az Egyesült állapoban 2008-ban került árverésre a 700 MHz vezeték nélküli spektrum. A nagy érdeklődést akkor kapta meg, mikor a licitálók közé a Google is beszállt. Végül nem ők nyerték meg, hanem a WhileVerizon, azonban a cél ugyanaz maradt: egy teljes USA-t lefedő drótnélküli adathálózat.

 

A webes hozzáférés egyre kevésbé lesz számítógép függő

 

Magyarországon a legtöbb internet hozzáférés még asztali számítógépen keresztül történik. Az USA-ban már többnyire laptopról jelentkeznek be a felhasználók, Japánban pedig leginkább a telefonokról érik el a webet. Ez a tendenica csak terjed és terjed. Egyre több cég ad ki olyan elektronikai terméket, mely kapcsolódni tud a világhálóhoz.

TV-k melyekkel böngészni lehet. DVD nélküli lejátszók, melyekkel a TV-n nézhetjük meg a műsort, híreket, youtube videókat, időjárást.

Termékek melyekre folyamatosan fejlesztenek újabb és újabb szoftvereket, eléréseket, így már akár az ágyból TV nézés közben tölthetünk le MP3-at, filmeket, melyeket egyből meg is tudunk nézni.

Már nincs messze az a - 1999-es dokumentumfilm által festett - jövőkép , melyben a jövőt mutatva a hűtőszekrényből hiányzó élelmiszerekről telefonunkra kapunk információt és egy OK megnyomásával megrendelhetjük a kifogyott darabokat.

Lassan autónk is egy külön Wi-Fi hotspottá válhat, minden információt könnyedén közöhet a szervízzel, így időben kaphatunk felvilágosítást el merjünk-e indulni síelni, anélkül, hogy 3-4 napra le kelljen adni az autót.

 

A Web teljesen Médiaközpontúvá válik

 

Az internetezők egyre kevesebbet gépelnek. Az írás és olvasás még mindig vezető platformok, továbbra is sok a blog, vagy tweet, azonban egyre inkább törnek előre azok az újabb technikák, melyek közömbösíthetik az egér és a billentyűzett használatát.

Gondoljunk csak a YouTube videóira, ahol már vlogokat (videóblog) nézhetünk és nem olvasunk, vagy a Facebook játékokra, ahol csak kattintanunk kell, illetve az érintőképernyős eszközök használatara, mint az iPhone.

Sokszor nem is írjuk le véleményünket, érzésünket, hanem videóval, képpel, vagy hanganyaggal kommunikálunk.

Mi lehet a jövő? Talán a hang által történő üzemeltetés. Számos akadálymentesítő szolgáltatásnak köszönhetően ez az iparág is fejlődik, rohanó világunkban bekerülhet a hétköznapok körforgásába is. Már ma számos eszközzel találkozhatunk, amely a hang általi vezérlést használja.

Az egyik legújabb fejlesztés egy olyan utazók életét megkönnyítő eszköz, mely használatával bármely országban könnyen meg tudjuk értetni magunkat, úgy hogy nem kell több évig nyelveket tanulnunk. A saját nyelvünkkön bemondott mondatot a kívánt nyelvre lefordítja, majd nem csak írásban, hanem hangként is lejátsza. Ez a folyamat oda-vissza használható, így egy idegennel könnyedén beszédbe elegyedhetünk.

Már nincs messze, és az egerek, billentyűzetek a múzeumokba kerülnek, mint a nagylemez meghajtók! A mai gyerekek nem ismerik a mentést jelző kislemez ikon valós jelentését, csak megtanulták, hogy azzal a fura dolgot ábrázoló ikonnal rögzíthetik adataikat.

 

A social media véglegesen átveszi az uralmat

 

A Nielsen által kiadott statisztikák alapján a közösségi média használata 82%-al nőtt az elmúlt évben világ viszonylatban, az emelkedése nem áll meg, határ már csak a csillagos ég. A Facebook, Twitter és a Youtube használata az internetezésre szánt idő nagyobb részét tölti már ki, egyre kevesebb a "kutatás", egyszerű információ szerzés, Google-el keresés.

Újdonság ez a változás, azonban még is egyszerűen magyarázható és várható volt. Hiszen az ember társaslény, nem tud és nem is szeret egy-egy eszközt egyedül használni. Élményeit, tapasztalatait szereti megosztani másokkal is.

A 2007-ben a közösségi médiára 2 órát fordítottak az internetezők havonta. Ez a szám 2009-re 5 és fél órára növekedett.

Hozzászólás - Kérem töltse ki az alábbi mezőket









Vegye fel velünk a kapcsolatot, kérjen ajánlatot most

Rólunk mondták

Kreatív Online

Kommunikációs szakmai portál

Kreatív Online cikk - Inteliart

Sajtómegjelenés - 2008 október 10. Megújította internetes jelenlétét a Sensation rendezvényügynökség: nemcsak a website kapott új struktúrát, hanem egy blogot is indítottak. Teljes átalakításon esett át ügynökségünk weboldala. A vadonatúj honlap nemcsak szebb lett, de érdekesebb, izgalmasabb is, és az eddiginél még könnyebben használható - értesítette a Kreatív Online-t a Sensation...

még több ügyfél tapasztalat....